Spirituális megoldások

minden, amit sosem mertél megkérdezni...

2015. november 11, 12:00

Az élettervünk azért készül, hogy megtapasztaljuk, kik nem vagyunk, mielőtt visszaemlékeznénk valódi énünkre. Gondoljunk bele, egy mélyen együtt érző lélek, amely ilyen vonatkozásban szeretné megismerni önmagát, úgy dönthet, hogy nagyon rossz családi körülmények közé fog születni. Mivel a családjától egy csepp együttérzést sem kap, jobban fogja értékelni a szánalom és a részvét érzését. Ebben a tervben segítenek a „szeretteink”. Hisz minden életünkben ugyanazokkal a lelkekkel vesszük körül magunkat. Segítjük egymást a fejlődésünkben, még akkor is ha ez a segítség a földi viszonylatokban kegyetlennek tűnik (csak gondoljunk itt pl. egy gyilkosságra, vagy rettegésben leélt életre).

Azonban valaminek az értelmére és az értékére leginkább annak hiánya tanít meg. A lélek szemszögéből nézve ez a fájdalom, amivel ennek megtanulása jár, átmeneti és rövid, míg a megszerzett bölcsesség szó szerint örök életű.

Életünk kihívásaival folytatott harcunkban nagy segítségünkre lehet ha nem feledjük, kik is vagyunk valójában: Fenséges, egyedi, halhatatlan szellemek. Azok, akik csakis fizikai testként tartják számon önmagukat, rettenetesen szenvednek majd, ha testüket valamilyen komoly sérülés éri.

A kihívások arra késztetnek, hogy visszaemlékezzünk eredendő szellemi mivoltunkra.

Természetesen ez a tény, hogy önmagunkról alkotott felfogásunkat testi mivoltunktól függetlenítve, személyiségünktől elszakadva kitágítjuk szellemi valónkra, még nem feltétlenül fogja csökkenteni fájdalmunkat, de bizonyosan könnyebbé teszi annak elviselését. Ez egyszerre célja és haszna az életünkben megtapasztalt próbatételeknek.

Ez az „ébredés”, a kihívásokra adott pozitív válaszunk olyan energiapályák kiépüléséhez vezet, mely mások számára is megkönnyíti a szembesülést életünk nehézségeivel vagy éppen segít begyógyítani sebeiket. Ez a gondolat abból ered, miszerint az energia szintjén valamennyien kapcsolatban állunk, és hatással vagyunk egymásra.

Mindannyian beletartozunk világunk rezgéstartományába. Amíg életfeladatunkat teljesítjük, saját rezgésszintünket feljebb tornázzuk, azzal az egész világ rezgésszintjét is emeljük.

Forrás: Robert Schwartz: Bátor lelkek